Aki Istanbulban a villamoshálózattal ismerkedik, az nem kis meglepetéssel tapasztalhatja, hogy a villamos hálózat maga nem csak hogy nem egységes, de még csak nem is nevezhető igazi hálózatnak, hiszen több nyomtávolságon többszörösen szigetüzemben létezik a városban. Az európai oldalon található normál nyomközű, felsővezetékes és alsóvezetékes vonal is, illetve keskeny nyomközön felsővezetékes és akkumulátoros kocsikkal vegyes üzem. Az ázsiai oldalon egy villamosvonal van - ez cikkem témája -, egy 1000 mm-es vágányon járó nosztalgia-körvonal, amelyen annak ellenére, hogy nosztalgia célokkal építették, igazán a helyi forgalom kiszolgálásában jelentős.
Röviden tekintsük át Istanbul villamosközlekedésének történetét - dióhéjban. 1871-től az 1910-es évekig lóvasút közlekedett a városban, ezt 1912-re villamosították. Külön-külön hálózat alakult ki Európában és Ázsiában, 1000 mm-es nyomközzel. A járműbeszerzések és a pályakarbantartás sorra elmaradt, illetve azt gondolták, hogy azért fuldoklik dugókban az 1960-as évekre az egész város, mert a sok villamos akadályozza a forgalmat. Ezért 1966-ra előbb az európai, majd az ázsiai oldalon is felszámolták a villamost. Az elkövetkező évtizdekben a közúti közlekedés ellehetetlenülése - láss csodát! - annak ellenére folytatódott, hogy már nem volt villamos. 23 évig a villamos után trolibuszok is jártak a városban, de az sem volt hosszú életű megoldás. A 90-es években végül nagyszabású metróépítésekbe kezdtek, illetve visszaépítettek két, 1000 mm-es villamosvonalat, egyet Európában egyet Ázsiában. Ezek most a nosztalgiavonalak. Ezt követően már normál nyomközön kiépült, illetve épül több, modern villamosvonal, amelyek még európai szemmel is példának tekinthetőek - de nem témái jelen cikknek. Az egykori villamosról egy hangulatos képet ideteszek, ennek forrása az Istanbul történetével foglalkozó https://istanbultarihi.ist/ oldal.
Topkapi-Sirkeci villamosvonal (archív kép)
Jelen cikkemben a Kadiköy-Moda nosztalgia-villamosvonallal foglalkozom, ennek apropója, hogy többször is tettem látogatást a vonalon, sikeresen végigutazva és végigfotózva azt. A vonal, viszonylatszáma T3, egy körpálya, akár dilikörnek is mondhatnánk, vasútmodellező nyelven. Egy végállomása van, Kadiköy IDO, az IDO cég hajóállomásánál, a Márvány-tenger és a Boszporusz találkozásánál. A végállomás előtt ágazik ki egy váltóval a kocsiszínbe vezető vágány, és itt áll a néhány vágányos kis kocsiszín is. A végállomás elég eldugott helyen van, a forgalmas Kadiköy hajóállomáshoz, illetve az M4-es metróvonal Kadiköy végállomásához az első megálló, İskele Camii van a legközelebb.
A vonal vázlatos megjelenése tömegközlekedési hálózati térképen
Kadiköy IDO végállomáshoz érkezik a 205-ös pályaszámú ET57-es motorkocsi. Háttérben jobbra a kék épület a Moda kocsiszín
A 205-ös közelebbről. Fehér furgonok minden mennyiségben természetesen!
A vonal innen egy erős emelkedővel elkanyarodik a tengerparttól és egy egyirányú utcában halad felfelé az utca forgalmával szemben egy buszsávban, oldalvezetésű pályán. Később jobbra fordul, és kisebb kanyargással egy díszburkolatos, csillapított forgalmú bevásárlóutcán halad tovább.
Bevásárlóutca hangulatos gombócokkal és 205-ös barátunkkal
Ezen a részen külön érdekesség, hogy a megállókban a villamos mind a négy ajtót kinyitja. Felszállás elsőajtós rendben történik, tehát a két első ajtón lehet beszállni. Az utazási jogosultságot - ahogy mindenhol Istanbulban - gép ellenőrzi, azon kell lecsippantani a mágneskártyát, de a kocsivezető figyeli, hogy a gép jogosultnak minősített-e minket az utazásra. Ezen a részen megvártam a következő villamost is, egy használaton kívüli forgalmi kitérőben, aminek egyik váltója ugyan megvan még, de a gombócok és az oszlopok miatt a vágány nem járható.
A vonal másik kocsija, a 208-as számú ET57-es
Ezután a szakasz után egy csomópontban cikk-cakkolva egy forgalmas út szélére kerül a vágány. Majd megint jobbra fordulva egy autókkal közösen használt, erősen lejtős szűk utcában halad a tenger partja felé Moda negyedben, ahol aztán a tengerparti sétányt övező park mellé fordulva enyhe lejtőn visszaereszkedik a végállomáshoz. Szerencsére rakodó teherautók miatt olyan dugó alakult ki, hogy gyalogosan tudtam követni a villamost és néhány fotót készíteni.
Utcakép Modában, a kocsi itt erős lejtőn halad a tenger felé
Hátulról is jól néz ki
Pozor, Tr... Izé, ez másik ország...
A keresztező mellékutcákban andráskereszttel van jelölve a közútnak a nem szokványos jármű. A dugó közben oldódott, így a zöld villamos elbúcsúzott tőlem, de én megálltam a szép, rendezett utcán és nagyon cselesen megvártam a pirosat. Igaz, azt nem csinos néni vezette, de hát villamosozni akartam... Itt jut eszembe, elég sok járművet lefotóztam a városban, de semmilyen reakciót nem váltottam ki a járművek vezetőiből, illetve a mindenhol jelenlévő hatósági személyekből. Arra - Törökországot ismerő barátom tanácsára - kínosan ügyeltem, hogy rendőr, vagy járműve nehogy a képekre kerüljön, erre az egyre itt nagyon érzékenyek.
Utcakép Gothával Modában
A 208-as ET57-es közelebbről
A vonal a neten fellelt adatok alapján 2600 méter hosszú, 11 megállója van. A kiszolgáló kocsiszín állományába 6 motorkocsi tartozik, négy Gotha T57-es, és két Reko TZ70-es. Jómagam csak a Gotha kocsikat láttam eddig közlekedni. A követés 10 perc, alapesetben két motorkocsi kergeti egymást a vonalon. Ottjártamkor (2025 eleje) átszámítva nagyjából kemény 220 ft-ba került az élmény az NDK csodajárművel.
Végezetül lesétáltam a tengerparta és macskákat fotóztam - ezt Istanbulban nagyon könnyű, mert mindenhol macska van, - hiszen az időszaki macskaoktatásból pontosan tudják, hogy itt a bántásuk szigorú megtorlást von maga után.
Cikkzáró cica a Márvány-tenger partján, a távolban hajók közelednek a Boszporusz felé, áthajózásra készülve a Fekete-tenger irányába
A külön nem jelölt képek készítője a szerző
(Schmidt L. Valentin)
