Azerbajdzsán (azeriül Azərbaycan) a magyar utazók számára többnyire ismeretlen, esetleg ijesztő, vagy kerülendő ország, pedig a Kaszpi-tenger partján elterülő exszovjet tagköztársaság igen jó élményeket tud adni, ha az utazó megfelelő alázattal és jó hozzáállással kezd neki a kalandos útnak. Gəncə városa az ország harmadik legnagyobb települése, messze a fővárostól, túristák által ritkán látogatva. Azeri utamnak most csak az itt szerzett élményeire térek ki, mivel a címben is említett járművel itt lepett meg a sivatagos-hegyes ország.
Gəncə városba bérelt utóval utaztunk Bakuból (azeriül a főváros nevét amúgy Bakı-nak írják). Alapvető célunk az országgal való ismerkedésen felül az volt, hogy a Gəncəban fellelhető Ikarus autóbuszokkal találkozzunk, fotót készítsünk róluk. A kalandozásnak ezt a részét nem ismertetem részletesebben, a rövid és tömör lényeg az, hogy nem sikerült. Ennek ellenére nem estünk kétségbe, hiszen a város maga is nagyon sok látnivalót tartogatott, illetve a régi, szovjet gyártmányú járműveknek olyan kavalkádjával találkoztunk, amit korábban elképzelni sem tudtunk. Az utcákon sétálva, illetve a városba bevezető országúthoz letáborozva megállás nélkül kattoghatott a fényképezőgép a rengeteg zsiguli, kamaz, zil, gaz folyamatosan áramlott az objektív elé. És ami fontos, a sofőröket nem igazán érdekelte a két hülye fotós az út szélén. Szerencsére a rendőröket sem. Az alábbi néhány kép visszaadja a hangulatot, amit sikerült megélnünk Gəncəban.
Ezt a Zilt azonnal megrohantuk, ahogy megállt, a távolabb kávézó gépkocsivezetőt nem zavarta, hogy ellopjuk az "autója lelkét" :)
A járművek nem ismeretlenek hazánkban sem, de a legtöbb altípus, amivel találkoztunk az sem a közeli, sem a távoli múltban nem bukkant fel hazánk útjain. A fenti Zil persze lehet egy házilagos, vagy kisszériás átlakítás, de az alábbi két KAMAZ biztosan gyári, nagyon sokat láttunk ebből a kivitelből, de Európából teljesen ismeretlen számomra ez a típus.
A konténerszerű, de fix felépítmény és a magasan levő légszűrő arra enged következtetni, hogy a járművet nem csak országúti szolgálatra szánták
Spoiler, újabb pofa, ez már bizony facelift!
Az azeriek szinte minden nagy fehér téglákból (vagy kövekből?) építenek, ezeket viszont nagy, pótkocsis kamazok tömege hordja szerte az országban. Ilyen pótos szerelvények szerencsére a fotózásra is érkezetek, különféle műszaki állapotban. Ezeknek a felépítményére sem emlékszem azokból az időkből, amikor még sok járt itthon.
Ütött-kopott, felújítás alatt levő...
És szép, gondozott állapotú, olyan billencsputtonnyal, ami viszont nálunk is sok volt
Ilyen újabb fülke is rémlik hazai autóról, mint ami a következő képen látszik, bár nem volt sok és jellemző, a tartányos felépétményt viszont itt láttam először. A tartányautó vezetője viszont biztosan márkarajongó!
Naftásautó pálmafákkal
Esetleg az a vád érhet, hogy a haszonjárműveket jobban kedvelem, mint a személygépkocsikat, és a vád jogos! De hogy ne legyen hiányérzete senkinek, jöjjön most két szép személyautó! Az első, egy IZS, amely gyártmányból a motorkerékpárok sokak vágyálmát képviselték, de a dobozos furgonokat a felhasználók inkább a Szovjetunió bosszújának tartották. Gyerekkoromban édesanyám az Állami Könyterjesztő Vállalatnál dolgozott, ahol a műszakiak ilyen dobozossal jártak. Többnyire kellemetlen megjegyzésekett tettek rá, bár gondolom az akkori zsenge életkorom miatt még igyekeztek vissza is fogni magukat. Ugyan nem ehhez az országhoz tartozik, de itt jut eszembe, hogy az IFA, és Robur gazdi bácsik viszont szerették a járműveiket.
Szia dobozos! Hogy mögötte mi jön, nem tudom, de szerintem nem is akarom tudni...
Ehhez a képhez szerintem meg semmit nem kell írnom
Ennél természetesen sokkal több kép lett, mert olyanok voltunk, mint az óvódások, amikor az állatsimogatóba kerülnek, mindent lefotózunk és mindentől lelkesedtünk... De ekkor olyan jármű érkezett a térre, ami azonnali programódosulást okozott, otthagytuk a fotós őrhelyünket, és először a buszhoz - hiszen gondolom már kitalálható, mi volt a jármű - futottunk fotózni, majd az autónkhoz, hogy elkezdjük követni az autópályára felhajtó járművet.
Igen, egy PAZ 672-es futott be a térre, menetrend szerinti járatban... Na erre nem számítottunk
Azt tudtuk, hogy ilyen buszok még léteznek ebben az országban - ha nem is sok, szándékunkban is állt megkeresni, de a tű és a szénakazal esetét sejtettük ezügyben. Azt, hogy egy útszéli járműfotózás során odasétál egy az objektív elé, azt gondolni sem mertük volna. Szerencsére a bácsi, amikor meglátta, hogy az autóhoz futunk megállt és megvárta, hogy mögé soroljunk, így eljutottunk vele a város nemzetközi buszállomására. Hogy mitől nemzetközi, azt ne kérdezzétek, nem tudom. Itt azonnal felvettük a kapcsolatot a gépkocsivezetővel. Ő oroszul, azeriül és törökül beszélt, mi ezeken a nyelveken nem, de ennek ellenére egész jól elbeszélgettünk a busz bácsijával, majd az autóbuszpályaudvar büféseivel, ezt követően a pályaudvari rendőrörs parancsnokával - szerencsére a tiszt úr pártolta a buszfotózást. Sikerült a fordát is megtudni, így arra a döntésre jutottunk, hogy elutazunk a busszal a következő menetében, aztán majd megtervezünk egy autós követést is. Az indulásra várva az autóbuszt körbefotóztuk kívül-belül. Megállapítottuk, hogy gondos, a járműre vigyázó sajátkocsis sofőr a bácsi.
Klasszikus, az 50-es éveket idéző forma, strapabíró, örökéletű kivitel
A PAZ–672 (oroszul: ПАЗ–672) egy szovjet midibusztípus, amit a Pavlovói Autóbuszgyár (PAZ) gyártott 1967–1989 között. 2×4-es és 4×4-es hajtással is készült. A szovjet vidék egyik meghatározó busztípusa volt az 1970-es évektől. Összes változatát beleszámítva közel 300 ezer darab készült belőle. Elsősorban elővárosi és vidéki forgalomra szánták, de szolgálati járműként, valamint iránytaxiként a városi közlekedésben is elterjedt. Speciális változatai is készültek, így többek között televíziós közvetítőkocsi és halottaskocsi alapjául is szolgált. A polgári alkalmazás mellett a Szovjet Hadseregben mentő járműként és parancsnoki járműként is alkalmazták. (Forrás: Wikipédia).
Az 1957-ben tervezett buszt végül 1967-ben kezdték gyártani. A gyártást 1989-ben fejezték be, addig kb. 290000 darab készült belőle.
Indulásra várva Gəncə nemzetközi autóbuszpályaudvaron
PAZ-672 vezetőfülke
Az autóbusz kívül-belül el volt látva néhány saját készítésű illusztrációval, így nem csak tiszta, igényes, karbantortott jármű benyomását keltette, de egyedi megjelenésével igen jól is nézett ki.
Utastéri részlet, a vezetőfülke-paraván...
PAZ-672 utastere... Nem kényelmes, de a szellőzés meglepően jó, kis sebességnél is
Mert nem csak az ajtós-napos a fontos!
A buszállomáson azért nem csak ez volt az egyetlen busz, sőt az egyetlen PAZ sem! Maga az állomás igen nagy forgalmat bonyolított le, nagyon sok helyijárat is érintette is folyamatosan indultak a buszok, marsrutkák mindenfelé. Ebédünket, amely pirozskiból állt, és teánkat az autóbuszpályaudvar éttermében költöttük el, ahol a gkv. úr nem engedte, hogy fizesünk. A vendégszeretetet itt, ezen a világvégi azeri városban a maximális szinten éreztük, igyekeztünk nem visszaélni vele.
Szépen sorban, PAZ-ok egymás közt... Azért a kakukktojás kukucskál...
Indulás után hamar megtudtuk, miért ragaszkodnak a jó öreg vashoz a fordán. A busz rövid autópályás "száguldás" után a vonala javarészén sziklás földúton közlekedett. Igen sok azeri polgár társaságában futottunk neki az útnak, a kis falvak lakossága csodálkozva, de barátságosan fogadott minket. A busz nem csak utasokat szállított, több megállóban nagy csomagokat (terményes zsák, stb.) is adtak fel rá, ezeket a hátsó nagy ajtón tették be a hátsó padok alá. A végállomáson lehetőségünk nyílt fotózni is.
Yolqullar végállomás, kérjük, szíveskedjenek... fotózni
Ajtótlanban is szép!
Visszaérkezés után az öreg megpihen
Gəncəba visszatérve még nem vettünk búcsút barátainktól, ugyanis a buszállomást felfedezve egy másik komoly érdeklődésre igényt tartható buszt találtunk, egy LAZ-699-es személyében. Sajnos ez a busz meszebbre ment és nem volt lehetőségünk elutazni vele, de mindkét járműről készültek képek indulás közben.
LAZ-a indulás a halszálkából kitolatva
LAZ-699-es hagyja el a nemzetközi autóbuszpályaudvart
Klasszikus forma hátulnézetből
Búcsúzik a szép 672-es, a nap lassan véget ér
A két autóbusz elment, mi a szálloda felé vettük az irányt. De mivel a PAZ-kaland másnap folytatódott, ezért a cikk egy második résszel fog majd folytatódni.
(Schmidt L. Valentin)
