Nagyvasakvilága

Gəncəban jártam, Paznyikot láttam! 1.

Azeri kalandok Gəncə városában 1.rész

2025. február 19. - Néhány szó bármiről...

Azerbajdzsán (azeriül Azərbaycan) a magyar utazók számára többnyire ismeretlen, esetleg ijesztő, vagy kerülendő ország, pedig a Kaszpi-tenger partján elterülő exszovjet tagköztársaság igen jó élményeket tud adni, ha az utazó megfelelő alázattal és jó hozzáállással kezd neki a kalandos útnak. Gəncə városa az ország harmadik legnagyobb települése, messze a fővárostól, túristák által ritkán látogatva. Azeri utamnak most csak az itt szerzett élményeire térek ki, mivel a címben is említett járművel itt lepett meg a sivatagos-hegyes ország.

 

Gəncə városba bérelt utóval utaztunk Bakuból (azeriül a főváros nevét amúgy Bakı-nak írják). Alapvető célunk az országgal való ismerkedésen felül az volt, hogy a Gəncəban fellelhető Ikarus autóbuszokkal találkozzunk, fotót készítsünk róluk. A kalandozásnak ezt a részét nem ismertetem részletesebben, a rövid és tömör lényeg az, hogy nem sikerült. Ennek ellenére nem estünk kétségbe, hiszen a város maga is nagyon sok látnivalót tartogatott, illetve a régi, szovjet gyártmányú járműveknek olyan kavalkádjával találkoztunk, amit korábban elképzelni sem tudtunk. Az utcákon sétálva, illetve a városba bevezető országúthoz letáborozva megállás nélkül kattoghatott a fényképezőgép a rengeteg zsiguli, kamaz, zil, gaz folyamatosan áramlott az objektív elé. És ami fontos, a sofőröket nem igazán érdekelte a két hülye fotós az út szélén. Szerencsére a rendőröket sem. Az alábbi néhány kép visszaadja a hangulatot, amit sikerült megélnünk Gəncəban.

 

azer1.jpg

Ezt a Zilt azonnal megrohantuk, ahogy megállt, a távolabb kávézó gépkocsivezetőt nem zavarta, hogy ellopjuk az "autója lelkét" :)

A járművek nem ismeretlenek hazánkban sem, de a legtöbb altípus, amivel találkoztunk az sem a közeli, sem a távoli múltban nem bukkant fel hazánk útjain. A fenti Zil persze lehet egy házilagos, vagy kisszériás átlakítás, de az alábbi két KAMAZ biztosan gyári, nagyon sokat láttunk ebből a kivitelből, de Európából teljesen ismeretlen számomra ez a típus.

 

azer4.JPG

A konténerszerű, de fix felépítmény és a magasan levő légszűrő arra enged következtetni, hogy a járművet nem csak országúti szolgálatra szánták

 

azer5.JPG

Spoiler, újabb pofa, ez már bizony facelift!

 

Az azeriek szinte minden nagy fehér téglákból (vagy kövekből?) építenek, ezeket viszont nagy, pótkocsis kamazok tömege hordja szerte az országban. Ilyen pótos szerelvények szerencsére a fotózásra is érkezetek, különféle műszaki állapotban. Ezeknek a felépítményére sem emlékszem azokból az időkből, amikor még sok járt itthon.

 

azer6.JPG

Ütött-kopott, felújítás alatt levő...

 

azeri7.JPG

És szép, gondozott állapotú, olyan billencsputtonnyal, ami viszont nálunk is sok volt

 

 

Ilyen újabb fülke is rémlik hazai autóról, mint ami a következő képen látszik, bár nem volt sok és jellemző, a tartányos felépétményt viszont itt láttam először. A tartányautó vezetője viszont biztosan márkarajongó!

 

azeri8.JPG

Naftásautó pálmafákkal

 

Esetleg az a vád érhet, hogy a haszonjárműveket jobban kedvelem, mint a személygépkocsikat, és a vád jogos! De hogy ne legyen hiányérzete senkinek, jöjjön most két szép személyautó! Az első, egy IZS, amely gyártmányból a motorkerékpárok sokak vágyálmát képviselték, de a dobozos furgonokat a felhasználók inkább a Szovjetunió bosszújának tartották. Gyerekkoromban édesanyám az Állami Könyterjesztő Vállalatnál dolgozott, ahol a műszakiak ilyen dobozossal jártak. Többnyire kellemetlen megjegyzésekett tettek rá, bár gondolom az akkori zsenge életkorom miatt még igyekeztek vissza is fogni magukat. Ugyan nem ehhez az országhoz tartozik, de itt jut eszembe, hogy az IFA, és Robur gazdi bácsik viszont szerették a járműveiket.

 

azeri9.JPG

Szia dobozos! Hogy mögötte mi jön, nem tudom, de szerintem nem is akarom tudni...

 

azeri10.JPG

Ehhez a képhez szerintem meg semmit nem kell írnom

 

Ennél természetesen sokkal több kép lett, mert olyanok voltunk, mint az óvódások, amikor az állatsimogatóba kerülnek, mindent lefotózunk és mindentől lelkesedtünk... De ekkor olyan jármű érkezett a térre, ami azonnali programódosulást okozott, otthagytuk a fotós őrhelyünket, és először a buszhoz - hiszen gondolom már kitalálható, mi volt a jármű - futottunk fotózni, majd az autónkhoz, hogy elkezdjük követni az autópályára felhajtó járművet.

 

azer3.JPG

Igen, egy PAZ 672-es futott be a térre, menetrend szerinti járatban... Na erre nem számítottunk

Azt tudtuk, hogy ilyen buszok még léteznek ebben az országban - ha nem is sok, szándékunkban is állt megkeresni, de a tű és a szénakazal esetét sejtettük ezügyben. Azt, hogy egy útszéli járműfotózás során odasétál egy az objektív elé, azt gondolni sem mertük volna. Szerencsére a bácsi, amikor meglátta, hogy az autóhoz futunk megállt és megvárta, hogy mögé soroljunk, így eljutottunk vele a város nemzetközi buszállomására. Hogy mitől nemzetközi, azt ne kérdezzétek, nem tudom. Itt azonnal felvettük a kapcsolatot a gépkocsivezetővel. Ő oroszul, azeriül és törökül beszélt, mi ezeken a nyelveken nem, de ennek ellenére egész jól elbeszélgettünk a busz bácsijával, majd az autóbuszpályaudvar büféseivel, ezt követően a pályaudvari rendőrörs parancsnokával - szerencsére a tiszt úr pártolta a buszfotózást. Sikerült a fordát is megtudni, így arra a döntésre jutottunk, hogy elutazunk a busszal a következő menetében, aztán majd megtervezünk egy autós követést is. Az indulásra várva az autóbuszt körbefotóztuk kívül-belül. Megállapítottuk, hogy gondos, a járműre vigyázó sajátkocsis sofőr a bácsi.

azeri11.JPG

Klasszikus, az 50-es éveket idéző forma, strapabíró, örökéletű kivitel

PAZ–672 (oroszul: ПАЗ–672) egy szovjet midibusztípus, amit a Pavlovói Autóbuszgyár (PAZ) gyártott 1967–1989 között. 2×4-es és 4×4-es hajtással is készült. A szovjet vidék egyik meghatározó busztípusa volt az 1970-es évektől. Összes változatát beleszámítva közel 300 ezer darab készült belőle. Elsősorban elővárosi és vidéki forgalomra szánták, de szolgálati járműként, valamint iránytaxiként a városi közlekedésben is elterjedt. Speciális változatai is készültek, így többek között televíziós közvetítőkocsi és halottaskocsi alapjául is szolgált. A polgári alkalmazás mellett a Szovjet Hadseregben mentő járműként és parancsnoki járműként is alkalmazták. (Forrás: Wikipédia).

Az 1957-ben tervezett buszt végül 1967-ben kezdték gyártani. A gyártást 1989-ben fejezték be, addig kb. 290000 darab készült belőle. 

azeri12.JPG

Indulásra várva Gəncə nemzetközi autóbuszpályaudvaron

 

azeri13.JPG

PAZ-672 vezetőfülke

 

Az autóbusz kívül-belül el volt látva néhány saját készítésű illusztrációval, így nem csak tiszta, igényes, karbantortott jármű benyomását keltette, de egyedi megjelenésével igen jól is nézett ki.

 

azeri14.JPG

Utastéri részlet, a vezetőfülke-paraván...

 

azeri15.JPG

PAZ-672 utastere... Nem kényelmes, de a szellőzés meglepően jó, kis sebességnél is

 

azeri16.JPG

Mert nem csak az ajtós-napos a fontos!

A buszállomáson azért nem csak ez volt az egyetlen busz, sőt az egyetlen PAZ sem! Maga az állomás igen nagy forgalmat bonyolított le, nagyon sok helyijárat is érintette is folyamatosan indultak a buszok, marsrutkák mindenfelé. Ebédünket, amely pirozskiból állt, és teánkat az autóbuszpályaudvar éttermében költöttük el, ahol a gkv. úr nem engedte, hogy fizesünk. A vendégszeretetet itt, ezen a világvégi azeri városban a maximális szinten éreztük, igyekeztünk nem visszaélni vele.

azeri17.JPG

Szépen sorban, PAZ-ok egymás közt... Azért a kakukktojás kukucskál...

Indulás után hamar megtudtuk, miért ragaszkodnak a jó öreg vashoz a fordán. A busz rövid autópályás "száguldás" után a vonala javarészén sziklás földúton közlekedett. Igen sok azeri polgár társaságában futottunk neki az útnak, a kis falvak lakossága csodálkozva, de barátságosan fogadott minket. A busz nem csak utasokat szállított, több megállóban nagy csomagokat (terményes zsák, stb.) is adtak fel rá, ezeket a hátsó nagy ajtón tették be a hátsó padok alá. A végállomáson lehetőségünk nyílt fotózni is.

 

azeri18.JPG

Yolqullar végállomás, kérjük, szíveskedjenek... fotózni

 

azeri20.JPG

Ajtótlanban is szép!

azeri19.JPG

Visszaérkezés után az öreg megpihen

 

Gəncəba visszatérve még nem vettünk búcsút barátainktól, ugyanis a buszállomást felfedezve egy másik komoly érdeklődésre igényt tartható buszt találtunk, egy LAZ-699-es személyében. Sajnos ez a busz meszebbre ment és nem volt lehetőségünk elutazni vele, de mindkét járműről készültek képek indulás közben. 

 

azeri21.JPG

LAZ-a indulás a halszálkából kitolatva

 

azeri22.JPG

LAZ-699-es hagyja el a nemzetközi autóbuszpályaudvart

 

azeri23.JPG

Klasszikus forma hátulnézetből

 

azeri24.JPG

Búcsúzik a szép 672-es, a nap lassan véget ér

 

A két autóbusz elment, mi a szálloda felé vettük az irányt. De mivel a PAZ-kaland másnap folytatódott, ezért a cikk egy második résszel fog majd folytatódni.

 

(Schmidt L. Valentin)

 

 

Gothawagenek Istanbulban

A Kadiköy-Moda nosztalgiavillamos

Aki Istanbulban a villamoshálózattal ismerkedik, az nem kis meglepetéssel tapasztalhatja, hogy a villamos hálózat maga nem csak hogy nem egységes, de még csak nem is nevezhető igazi hálózatnak, hiszen több nyomtávolságon többszörösen szigetüzemben létezik a városban. Az európai oldalon található normál nyomközű, felsővezetékes és alsóvezetékes vonal is, illetve keskeny nyomközön felsővezetékes és akkumulátoros kocsikkal vegyes üzem. Az ázsiai oldalon egy villamosvonal van - ez cikkem témája -,  egy 1000 mm-es vágányon járó nosztalgia-körvonal, amelyen annak ellenére, hogy nosztalgia célokkal építették, igazán a helyi forgalom kiszolgálásában jelentős.

 

Röviden tekintsük át Istanbul villamosközlekedésének történetét - dióhéjban. 1871-től az 1910-es évekig lóvasút közlekedett a városban, ezt 1912-re villamosították. Külön-külön hálózat alakult ki Európában és Ázsiában, 1000 mm-es nyomközzel. A járműbeszerzések és a pályakarbantartás sorra elmaradt, illetve azt gondolták, hogy azért fuldoklik dugókban az 1960-as évekre az egész város, mert a sok villamos akadályozza a forgalmat. Ezért 1966-ra előbb az európai, majd az ázsiai oldalon is felszámolták a villamost. Az elkövetkező évtizdekben a közúti közlekedés ellehetetlenülése - láss csodát! - annak ellenére folytatódott, hogy már nem volt villamos. 23 évig a villamos után trolibuszok is jártak a városban, de az sem volt hosszú életű megoldás. A 90-es években végül nagyszabású metróépítésekbe kezdtek, illetve visszaépítettek két, 1000 mm-es villamosvonalat, egyet Európában egyet Ázsiában. Ezek most a nosztalgiavonalak. Ezt követően már normál nyomközön kiépült, illetve épül több, modern villamosvonal, amelyek még európai szemmel is példának tekinthetőek - de nem témái jelen cikknek. Az egykori villamosról egy hangulatos képet ideteszek, ennek forrása az Istanbul történetével foglalkozó https://istanbultarihi.ist/ oldal.

5-topkapi-sirkeci-tramvay-hat.jpg

Topkapi-Sirkeci villamosvonal (archív kép)

Jelen cikkemben a Kadiköy-Moda nosztalgia-villamosvonallal foglalkozom, ennek apropója, hogy többször is tettem látogatást a vonalon, sikeresen végigutazva és végigfotózva azt. A vonal, viszonylatszáma T3, egy körpálya, akár dilikörnek is mondhatnánk, vasútmodellező nyelven. Egy végállomása van, Kadiköy IDO, az IDO cég hajóállomásánál, a Márvány-tenger és a Boszporusz találkozásánál. A végállomás előtt ágazik ki egy váltóval a kocsiszínbe vezető vágány, és itt áll a néhány vágányos kis kocsiszín is. A végállomás elég eldugott helyen van, a forgalmas Kadiköy hajóállomáshoz, illetve az M4-es metróvonal Kadiköy végállomásához az első megálló, İskele Camii van a legközelebb. 

istanbul_t3_map1.jpg

A vonal vázlatos megjelenése tömegközlekedési hálózati térképen 

 

modatram1.JPG

Kadiköy IDO végállomáshoz érkezik a 205-ös pályaszámú ET57-es motorkocsi. Háttérben jobbra a kék épület a  Moda kocsiszín

modatram2.JPG

A 205-ös közelebbről. Fehér furgonok minden mennyiségben természetesen!

A vonal innen egy erős emelkedővel elkanyarodik a tengerparttól és egy egyirányú utcában halad felfelé az utca forgalmával szemben egy buszsávban, oldalvezetésű pályán. Később jobbra fordul, és kisebb kanyargással egy díszburkolatos, csillapított forgalmú bevásárlóutcán halad tovább.

modatram3.JPG

Bevásárlóutca hangulatos gombócokkal és 205-ös barátunkkal

 

Ezen a részen külön érdekesség, hogy a megállókban a villamos mind a négy ajtót kinyitja. Felszállás elsőajtós rendben történik, tehát a két első ajtón lehet beszállni. Az utazási jogosultságot - ahogy mindenhol Istanbulban - gép ellenőrzi, azon kell lecsippantani a mágneskártyát, de a kocsivezető figyeli, hogy a gép jogosultnak minősített-e minket az utazásra. Ezen a részen megvártam a következő villamost is, egy használaton kívüli forgalmi kitérőben, aminek egyik váltója ugyan megvan még, de a gombócok és az oszlopok miatt a vágány nem járható.

 

modatram4.JPG

A vonal másik kocsija, a 208-as számú ET57-es

 

Ezután a szakasz után egy csomópontban cikk-cakkolva egy forgalmas út szélére kerül a vágány. Majd megint jobbra fordulva egy autókkal közösen használt, erősen lejtős szűk utcában halad a tenger partja felé Moda negyedben, ahol aztán a tengerparti sétányt övező park mellé fordulva enyhe lejtőn visszaereszkedik a végállomáshoz. Szerencsére rakodó teherautók miatt olyan dugó alakult ki, hogy gyalogosan tudtam követni a villamost és néhány fotót készíteni.

 

modatram5.JPG

Utcakép Modában, a kocsi itt erős lejtőn halad a tenger felé

 

modatram6.JPG

Hátulról is jól néz ki

 

modatram7.JPG

Pozor, Tr... Izé, ez másik ország...

A keresztező mellékutcákban andráskereszttel van jelölve a közútnak a nem szokványos jármű. A dugó közben oldódott, így a zöld villamos elbúcsúzott tőlem, de én megálltam a szép, rendezett utcán és nagyon cselesen megvártam a pirosat. Igaz, azt nem csinos néni vezette, de hát villamosozni akartam... Itt jut eszembe, elég sok járművet lefotóztam a városban, de semmilyen reakciót nem váltottam ki a járművek vezetőiből, illetve a mindenhol jelenlévő hatósági személyekből. Arra - Törökországot ismerő barátom tanácsára - kínosan ügyeltem, hogy rendőr, vagy járműve nehogy a képekre kerüljön, erre az egyre itt nagyon érzékenyek.

 

modatram8.JPG

Utcakép Gothával Modában

 

modatram9.JPG

A 208-as ET57-es  közelebbről

 

 A vonal a neten fellelt adatok alapján 2600 méter hosszú, 11 megállója van. A kiszolgáló kocsiszín állományába 6 motorkocsi tartozik, négy Gotha T57-es, és két Reko TZ70-es. Jómagam csak a Gotha kocsikat láttam eddig közlekedni. A követés 10 perc, alapesetben két motorkocsi kergeti egymást a vonalon. Ottjártamkor (2025 eleje) átszámítva nagyjából kemény 220 ft-ba került az élmény az NDK csodajárművel. 

Végezetül lesétáltam a tengerparta és macskákat fotóztam - ezt Istanbulban nagyon könnyű, mert mindenhol macska van, - hiszen az időszaki macskaoktatásból pontosan tudják, hogy itt a bántásuk szigorú megtorlást von maga után.

 

tita10.JPG

Cikkzáró cica a Márvány-tenger partján, a távolban hajók közelednek a Boszporusz felé, áthajózásra készülve a Fekete-tenger irányába

 

 

A külön nem jelölt képek készítője a szerző

 

(Schmidt L. Valentin)

Hajós szemmel Istanbulban 1.

Hajózás a Boszporuszon és az Aranyszarv-öbölben

Istanbul a a világ kultúrájának egyik bölcsője. Kr.e. 6-700 évvel a város - igaz más néven - már virágzó, nyüzsgő életet élt. Ezért mindenképpen érdemes ellátogatni ide, nem is egyszer, hiszen egy élethossz sem elegendő annak a csodának a befogadásához, ami itt vár reánk. Mostani írásomban viszont csak arra a nyüzsgő hajóséletre szeretnék kitérni, ami itt fogadja az utazót.  

 

1.jpeg

A Boszporusz tengerszoros, meglepően üresen

 

Istanbul Európa és Ázsia határán fekszik, a város egyik része a Boszporusz (tr:Bogaz) ázsiai, másik része a szoros európai partjain terül el. Az európai oldalt kettéosztja az Aranyszarv-öböl illetve az abba beleömlő két folyó. A város életéhez szervesen kapcsolódik a hajózás, hiába áll két híd a tengerszoros felett, illetve van egy vasúti alagút alatta, a két földrészen álló negyedek között a legfontosabb kapcsolatot számtalan nagy és közepes személyhajó, komp, átkelőhajó jelenti. Csúcsidőben igazi nyüzsgés okán dolgoznak meg a hajók vezetői a fizetésükért, számtalan vizijármű keresztezi egymás útját a habokat szelve, miközben folyamatosan valamelyik irányba nagy, vagy hatalmas tengerjáró hajók haladnak a Márvány- és a Fekete-tenger között, az őket kísérő boxerekkel együtt.

 

2.jpeg

Folyékonygáz-szállító tankhajó halad a Boszporuszon a Fekete-tenger irányába.

 

A menetrendszerinti hajóközlekedés az Istanbul Sehir Hatlari látja el, illetve szervezi, saját és alvállakozói hajókkal, amelyek 500-2500 személyesek. A vonalak egy része csak átkelést létesít a két part között, de vannak sok megállós hosszú vonalak is, a környékbe, illetve a Herceg-szigetekre kijáró elővárosi hajóvonalak, illetve autószállító komp is jár városon belül, meg a környező szigetekre egyaránt. Ezen felül számtalan kedvtelési-, halász-, városnéző-, hatósági-, szemétszedő-, és néhány távolsági hajó is járja a tengert itt.

 

3.jpeg

Konténerszállító hajózik be a Boszporuszra a Márvány-tengerről

 

A biztonságos hajózáshoz elengedhetetlenül folyamatosan kitérő manőverek, lassítások, gyorsítások válnak szükségessé. Gyakori a többes talákozás, az egymás elől kitérő kisebb hajók egyszerre térnek ki közben nagyobb társuk elől. 

 

4.jpeg 

Folyékonygáz-szállító tankhajó és helyi személyforgalmat ellátó termes személyhajó találkozik a szoros vizén

 

A helyi személyforgalom reggeltől reggelig zajlik, a szigetkre/ről éjjel 1-2 óra körül is indul hajó, a nap 24 órájában nincs megállás Istanbulban. Jómagam több napot töltöttem el a városban, alkalmam volt utazni kis és nagy hajókon rövid és hosszútávon egyaránt. Ami számomra, és talán a legtöbb értő ember számára igencsak szemet gyönyörködtető, az a 80-as ével első felében épült különféle méretű helyiforgalmú termes személyhajók serege. Jó vonalú, megnyerő formájú, "igazi" hajók, tengerállóak, igen stabilan haladnak a partmentén kialakuló nagyobb hullámzásban is, manőverező képességüket igen jónak láttam, erős motorral kellemes sebességet értek el haladtukban. Néhány képet ideteszek a különféle változatokról. Kerül közéjük komp, illetve modernebb személyhajó is. Az egyik jármű ismerős lesz azoknak, akik a Balatont ismerik, hiszen az ottani MS Szent Miklós egyike annak a sok "kis" hajónak, amelyek most is résztvesznek az Istanbul körüli forgalomban.

 

5.jpeg

Az Eminönöből induló kompok jelentős gépjármű és személyforgalmat bonyolítanak le az ázsiai irányba és onnan vissza

 

6.jpeg
 Igazi, hajó formájú hajó az M/V Istanbul 9, az Aranyszarv-öböl vizén

 

7.jpeg

 Kadiköy hajóállomása öblözetben van, ide érkezik az M/V Ahmet Hulusi Yildirim, háttérben a kikötőnegyedet a Márvány-tengertől elválasztó kettős hullámtörő gátrendszer egyik tagja

 

8.jpeg

 Még egy kép róla, mert annyira jól néz ki a sirályok felhőjében, hogy nem lehetett nem lefotózni.

 

9.jpeg

M/V SH Fatih, a kisebbek egyike. A hajó orránál a használaton kívül álló Istanbul-Haydarpasa pályaudvar épülete

 

A képeken látható, de azért le is írom. Minden hajó távműködtetésű ajtóval és hidraulikusan kinyíló, szintbeálló, hullámmozgáskövető járóval van ellátva. Ezeket a személyzet gombnyomással működteti. A következő képen jól megfigyelhető lesz ez a rendszer, mivel a kis hajókon (Balaton - M/S Szent Miklós) ez az orron van. Ezek a hajók csak megtűzik a mólókat, ha a tartózkodás a gyors ki-be szállásból áll nem is kötik meg őket, a kétgépes hajót a hajóvezető tartja a beszállólépcsőhöz támasztva pozícióban.



10.jpeg

Igen, ő a balatoni Szent Miklós MS egyik testvére a rengeteg közül, M/V Perihan Yilmaz, Kadiköy állomáson

 

12.jpeg

M/V Prof. Dr. Fuat Segzin beszállít Eminönü mólón, a kép előterében látható lépcsők, rampák a kisebb, orral tűző hajók csatlakozási pontjai, erre nyílik rá a hidraulikisan összehajtott járó

 

11.jpeg

M/V Prof. Dr. Fuat Segzin fordul át az Aranyszarv-öblön Eminönü állomás felé

 

14.jpeg

A sorozat utolsó képe, Prof. Dr. Fuat Segzin  Boszporusz felé tart Eminönüből

 

13.jpeg

M/V SH Kücüksu, hát igen... más formavilág...

 

A fenti képen látható hajó bár teljesen komp formájú, kapui is vannak és kétirányú, mindig előre megy, de csak személyszállító jármű, nagy kényelmes utastérrel és jó kilátást adó fedélzetekkel. És nem is lassú. A következő képen közelről is megcsodálható. Érdemes összevetni a Balatonra beszerzett új személyhajókkal, azokhoz képest mennyivel prakitkusabb a jármű, jobb helyt van a kerékállás és leírhatatlanul jobb kilátási lehetőségei vannak az utasoknak. Ég és föld!

 

15.jpeg

M/V SH Kücüksu

 

Istanbul jó hely. Nem csak hajósoknak. A város magával ragadó, és nagyon sok élménnyel marasztalja az utazót. Csak látni kell és megszeretni!

 (Schmidt L. Valentin)

süti beállítások módosítása